Híreink
Megváltozik az 1-es szavazókör címe Újsolton
A Helyi Választási Iroda vezetője módosította az 1-es számú szavazókör szavazóhelyiségének címét Újsolton – derül ki a november 13-án kiadott határozatból. Az új szavazóhelyiség címe: 6321 Újsolt, Rákóczi Ferenc utca 9. (Faluház).
Sajtóközlemény A VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM KERETÉBEN ELNYERT TÁMOGATÁSRÓL
Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „A Kalocsai Járásban a Solti Konzorcium turisztikai fejlesztése I. ütem” címen Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dunatetétlen, Géderlak, Harta, Solt és Újsolt települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában/ társulás formájában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY A FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. (a továbbiakban: FŐMTERV) azzal kereste meg Önkormányzatunkat, hogy az M8 gyorsforgalmi út Újsolt település területét érintő szakaszát Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából ők tervezik. A szabályozási tervek módosításának kezdeményezése is a FŐMTERV feladatai közé tartozik.
Ivóvíz hálózat fertőtlenítés
A Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. értesíti Tisztelt Felhasználóit, hogy 2024. szeptember 30-tól – október 06-ig ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végez Újsolt községben.
Közlemény
a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1031 Budapest, Anikó utca 4., KÜJ szám: 100 737 482, adószám: 12550753-2-44, cégjegyzékszám: 01-10-044470, hivatalos elektronikus elérhetőség: 12550753#cegkapu, rövidített elnevezés: MAVIR ZRt.) 2024. július 16. napján – a Paks – Törökfái 400 kV-os távvezeték létesítésére vonatkozó – a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti előzetes konzultációs eljárásban BK/KTF/06123-62/2024. iktatószámon véleményt adott.
MAVIR - PAKS Közlemény
A hivatal értesíti az érintetteket, hogy a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (1031 Budapest, Anikó utca 4., KÜJ szám: 10037452, cégjegyzékszám: 01-10-045470, hivatalos elektronikus elérhetőség: 125052932@cégkapu) 2024. július 16. napján előzetes konzultációs kérelmet és dokumentációt nyújtott be a környezetvédelmi hatósághoz. A kérelem tárgya: a Paks–Tiszakécske 400 kV-os távvezeték létesítéséhez kapcsolódó előzetes konzultáció lefolytatása, a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet alapján.
Közmeghallgatás
Meghívom Önt a 2024. március 26-án ( kedd ) 13.00 órakor a tanácsteremben tartandó közmeghallgatásra.
Tájékoztatás
Tájékoztatom, hogy Újsolt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2023. (X.31.) Helyi adókról szóló rendeletével (https://or.njt.hu/eli/v01/341738/r/2023/9) a(z) Újsolt település illetékességi területére bevezette a helyi iparűzési adót 2024. január 1-től.
Tájékoztatás hirdetmény közzétételével történő értékesítésről (2023. VI. ütem)
Tájékoztatom, hogy a Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (NFK, Szervezet) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a - jelen levél végén található linkről letölthető - Hirdetményben megjelölt, Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó nagyságú földrészleteket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesíteni kívánja.
Ivóvíz hálózat fertőtlenítés és tisztítás
TISZTELT FELHASZNÁLÓK! A Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. értesíti Tisztelt Felhasználóit, hogy 2023. április 24-től – április 30-ig ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végez Újsolt Községben.
Tájékoztatás 2023. évi edényzet azonosító matricával kapcsolatban
Ezúton szeretnénk tájékoztatást adni arról, hogy a 2023-as évben nem kerülnek postázásra az érvényesítő matricák.
DTKH Ügyfélszolgálat tájékoztatása
2022. november 29.
Csatlakozz hozzánk a Facebookon!
Akadálymentesített odlal
hasznos információk
időjárás
földhivatal
hasznos hírek
írjon nekünk
újsolt térképe
TOP pályázat

