Tanyák felmérése

 

2016. március 21.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal május 01. napjáig lefolytatja a megyei tanyák villamos energiával történő ellátását megalapozó felmérését.

A Kormány a B/38. számú, a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) OGY határozatban foglaltak 2011. és 2012. évi végrehajtásáról szóló jelentésben kiemelt célkitűzésként szerepel, hogy az összes magyarországi tanya 2020. évig villamos energiával történő ellátása megvalósuljon.

A Kormányhivatal munkatársai április végéig felkeresik a megyében található összes tanyát a felmérés elvégzése céljából. A munkatársak kizárólag kérdéseket tesznek fel az ott lakóknak egy kérdőív alapján, valamint fényképfelvételt készítenek, hogy minél pontosabb képet kapjanak a tanyák állapotáról, helyzetéről, egyéb hatósági intézkedés kezdeményezésére nem kerül sor.

Kérjük a tanyák lakosságát, szíveskedjenek segíteni a kiérkező kormányhivatali dolgozók munkáját azzal, hogy együttműködnek a felmérések során.

Továbbá felhívjuk a tanyán élők figyelmet a csalók esetleges tevékenységének kivédésére. A kormányhivatali munkatársak minden esetben igazolják magukat fényképes igazolvánnyal és megbízólevéllel. Magát igazolni nem tudó személyt ne engedjenek be az ingatlanaik területére, ne válaszoljanak a kérdéseire.