Felhasznált homokzsákok

 

2013. június 14.

 

A Duna hazai szakaszán a folyó vizének minősége több helyen még átlagos vízhozam mellett is kívánnivalót hagy maga után higiéniai, mikrobiológiai szempontból (pl. tisztítatlan szennyvizek Dunába eresztése). A mostani, rendkívüli, több országon végigvonuló áradás során az elöntött területekről további, az emberre is veszélyes szennyeződéseket hozott, hozhatott magával, így a vízminőség tovább romlott. Ezért a védekezés során felhasznált homokzsákok és azok tartalmának újrahasznosítása során körültekintően kell eljárni.

A nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért szükséges a körültekintő kezelés. A zsákokból a homokot száraz talajra ürítsük ki, lehetőség szerint olyan területre, amelyet víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható.

A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra (pl. egy következő árvízi védekezés) felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.

Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a védekezéshez felhasznált száraz homokot gyermekjátszótereken, homokozókhoz még akkor is tilos felhasználni, ha az a megáradt folyó vizével nem érintkezett. Nem lehet újrahasznosítani a homokot olyan helyeken, területeken sem, ahol az közvetlenül érintkezhet az emberi bőrfelülettel.

Mindenképpen ki kell cserélni a homokot a homokozókban azokon a játszótereken, amelyeket a megáradt Duna elöntött.